A nyugalom szigetének megtalálásához szükség van egyfajta ráhangolódásra. Látni, érezni, ízlelni, vagy tapintani kell valamit ahhoz, hogy megkapjuk azt a fajta nyugalmat, jóérzést, amire szükség van az édes semmittevés átéléséhez. Itt Európában ma már szinte nem is ismerjük ezt a fogalmat, északon az idő fogságában szenvednek, de minél délebbre megyünk, annál több olyan emberrel találkozhatunk, akik még élvezik az édes semmittevés boldogságát és áldásait.
Egy azonban biztos: az édes semmittevés igazi hazája a kelet, azaz az iszlám világa. A muzulmánok „keff” kifejezése egy igazi összefoglalója a minden jó életérzésnek. A lefordíthatatlan kifejezés magába foglalja a jóérzésnek, a nyugalomnak, az ábrándozásnak, a szelíd mámornak és sok más kellemes emberi érzésnek az egyvelegét. Az édes semmittevés nem valódi semmittevést takar, hanem olyan tevékenységet, ami ezt a mámoros nyugalmat megteremti. A „keff” szó szerint azt jelenti, hogy ülni, azonban a valóságban az öntudat állapotának elzsongítását jelenti, akár valamiféle tevékenységgel, különös szórakozással, esetleg valamilyen enyhe méreggel.
Sajnos teljességében leírni szinte lehetetlen, pedig jó lenne, ha mi magyarok is kapnánk végre valami receptet a boldogságunk megtalálásához. Jó lenne, ha a rohanó időt szinte percenként képesek lennénk megízlelni, és mindenre, legfőképpen magunkra is oda tudnánk figyelni a nagy zűrzavarban.
